"... Nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten,
aki a növekedést adja." - 1 Kor 3, 7-8

Iskolai beszámolók

  • Gimnáziumi lelki programjaink az idei tanévben

    2016-03-25
    Gimnáziumi lelki programjaink az idei tanévben

    Most, a húsvéti szünet előtt, a nagyböjti időben visszatekintve szeretnénk néhány szóban beszámolni gimnazistáink eddigi lelki programjairól. Az idei tanévben számos, tavaly, vagy már korábban megkezdett hagyományt folyattunk, folytatunk. 

    TOVÁBB

  • Beszámoló a IV. Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért rendezvényről!

    2015-06-17
    Beszámoló a IV. Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért rendezvényről!

    A Szent-Györgyi mentordiák program keretein belül lehetőségünk nyílt részt venni a Szegedi Orvostudományi Egyetem és a Természettudományi Kar közös tudományos rendezvény sorozatán.

    A résztvevő diákok 11. osztályos tanulók, akik birtokában voltak a szükséges biológiai ismereteknek, valamint egy 10. osztályos kémia versenyző, aki egész éves munkája alapján kiérdemelte a hétvégi részvételt.

    TOVÁBB

  • Ifjúsági szentségimádás

    2015-05-25
    Ifjúsági szentségimádás

    Május 15-én reggel zenés szentségimádást tartottunk 7-11. évfolyamos fiataljainkkal az iskola kápolnájában. A meghitt hangulatú alkalom témája a hála és a dicsőítés volt: néhány perces csendek és zsoltárrészletek váltották egymást, közben pedig – új színfoltként – dicsőítő énekek szóltak.

    TOVÁBB

  • Gimis kirándulás a Budai-hegyekben

    2015-03-31
    Gimis kirándulás a Budai-hegyekben

    Iskolai „túraklubunk” hosszabb szünet után ismét aktivizálta magát – március 29-én kicsi, de annál lelkesebb csapat vágott neki a Budai-hegyeknek.

    TOVÁBB

  • Fáklyás keresztút

    2015-03-23

    Március 20-án szokatlan esti időpontban gyülekeztek az iskola udvarán gimnazista diákjaink, s velük tanárok és szülők egyaránt: keresztutat imádkozni jöttek, de ezúttal kilépve a megszokott, templomi keretekből.

    TOVÁBB

  • Nagyok nagyböjti lelki napja

    2015-02-26

    Február 24-én, kedden lelki napot tartottunk a 7-12. évfolyamosok számára. Osztályaink – az adventi lelki naphoz hasonlóan – különböző helyszínekre látogattak, ahol programokon vettek részt, lelkipásztorokkal találkoztak.

    TOVÁBB

  • Roráte a suliban

    2015-01-10
    Roráte a suliban

    December 19-én, az utolsó tanítási nap reggelén már igen korán megkezdődött a mozgolódás az iskola épületében. A kibővített, felújított kápolnában fuvolások hangoltak, diákjaink székeket cipeltek, az oltár már szépen előkészítve várta a szentmisét.

    TOVÁBB

  • Adventi lelki nap a gimnáziumban

    2015-01-09
    Adventi lelki nap a gimnáziumban

    December 9-én, kedden került sor iskolánkban a 7-12. évfolyamos diákok adventi lelki napjára. Fiataljaink különböző helyszíneken, változatos programok során készülhettek lélekben Krisztus születésére.

    TOVÁBB

  • Ifjúsági szentségimádás

    2014-11-29
    Ifjúsági szentségimádás

    Zenés szentségimádási alkalmon vehettek részt gimnazistáink november 21-én a pénteki osztályfőnöki óra keretében.

    TOVÁBB

  • Gólyabál 2014

    2014-11-20
    Gólyabál 2014

    Iskolánkban minden év októberében a 8/2 osztály gólyabált szervez a 7/1-es gimnazistáknak.

    Hetedikeseink gólyajelmezben, békaügetésben érkeztek a rendezvényre, ahol nyolcadikosaink közösségépítő, játékos feladatokkal várták őket. A feladatokat tantárgyak szerint csoportosítva, az adott tantárgyat tanító tanárt parodizálva egy-egy nyolcadikos konferálta fel.

    TOVÁBB

  • Márton nap

    2014-11-13
    Márton nap

    Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy novemberben a nyelvi munkaközösség Márton napot szervez, ahol az őszi ünnepkör eseményeit dolgozzák fel elsős, negyedikes és hetedikes angolosaink, illetve németeseink.

    TOVÁBB

  • Alsó tagozatosok kirándulásának élménybeszámolója gyerek szemmel

    2014-09-30

    Szeptember 27-én Csilla néni vezetésével kirándultunk Pécelről-Isaszegre.

    TOVÁBB

  • Lelki programok az iskolában

    2014-09-15

    Az idei tanévet az eddigiektől eltérő módon kezdtük meg. Itt nemcsak az iskola felújítására gondolok, hanem az időjárás miatt a tanévnyitó szentmisét és ünnepélyt is az aulában kellett tartani. A fent említett építkezés, felújítás miatt hétfő reggelenként az áhitatot mindenki a saját osztályában tartja, mert a kápolna is „építési terület”lett.

    TOVÁBB

    Következő események

    • 2024-04-23

      08:00-17:00 Óvodai jelentkezés, időpontfoglalással

    2024-04-30

    08:00-17:00 Óvodai jelentkezés, időpontfoglalással

2024-05-01

A munka ünnepe

2024-05-02

A felvételizők értesítése az eljárás eredményéről

2024-05-03

Gimnáziumi ballagás

© 2024 Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Minden jog fenntartva