Igazgatói levél a végzős diákoknak

Kedves Diákok! Kedves 12.-eseink!

A mai megszólításban nem lenne stílusos a ballagó jelző, mivel a ballagásra sajnos nem került sor, de elbúcsúzni szeretnénk Tőletek, hiszen vannak, akik hat, de sokan közületek tizenkét évet töltöttek az intézmény falai között, szemünk előtt váltak felnőtté.

Amikor e sorokat írom, gondolatban a szerenádon vagyok, fülemben az ismerős dalokkal, és szívemben izgalommal, hogy elég sütivel, pizzával, szendviccsel készültem-e.

E levél olvasása előtt vállatokon a tarisznyával, kezetekben a szebbnél szebb csokrokkal ballagtatok volna a templomból az „alma materba”. Mellettetek a szülők, barátok, iskolatársak, sok-sok ismerős és a Pesti út dudáló autói. Mindenki Benneteket ünnepelne!

Amióta a ballagás hagyománya él, úgy 150 éve, nem maradt el ez a szép esemény, csak a háború idején, az 1950-es évek tiltásakor és 2020-ban. Tavaly úgy gondoltuk, ilyen csak egyszer fordulhat elő, hogy egy „parányi” vírus felforgatja a mindennapjainkat, a világot! Mára megtapasztaltuk, hogy az életünk mennyi bizonytalanságot hordoz. Ami biztos és erőt adó: az a hitünk!

A napokban biztos többször eszetekbe jutott az iskola, az itt eltöltött hat-tizenkét év, az együtt megélt örömök és a hiányzó másfél év is, hiszen az életben nem a dolgok, hanem a kapcsolatok számítanak igazán! 

 Felidéztétek azt a hadviselést, amiben szemben áll a diák meg a tananyag, mint ellenségek. Tanáraitok mindig maximálisan a tananyag pártján álltak! Néhányatok komoly küzdelmet vívott ebben a harcban, és céltudatos felnőtté is vált!  Én bízom abban, hogy a végén mindenki győztes lesz! Legyetek büszkék arra a tudásra, amit itt megszereztetek, bővítsétek folyamatosan, és használjátok a magatok és a körülöttetek lévők hasznára!

Igazgatóként megtisztelő és felelősségteljes feladat útra bocsátó mondatokat adni, írni  Nektek. Álljon itt Böjte Csaba, ferences szerzetes gondolata, aki egyszer azt mondta, hogy az életünk olyan, mint egy marék aranypor – rendkívüli érték, rajtunk múlik, hogy mit kezdünk vele. Ha bátran és jól használjuk, akkor kamatozni fog, de ha csak a kezünkben tartogatjuk, akkor kipereg az ujjaink közül.

Hát használjátok bátran és bölcsen!

Az érettségi, életetek első igazi megmérettetése, próbatétele, amelyet számtalan követ még életetek során. Ehhez a kemény munkához azonban fegyelmezett jellem, acélos akarat, lovagias lelkület és nemesen érző szív szükséges. Hiányos fegyverzettel nem lehet csatába indulni, s alkalmatlan eszközökkel nem lehet szép munkát végezni, bármekkora is a jó szándék. Imáitokban kérjétek Istent, hogy adjon Nektek látó szemet, hogy észrevegyétek azt a feladatot az életben, amelyet Nektek szánt, amit egyedül csak Ti tudtok elvégezni, senki más!

  Köszönjétek meg szüleiteknek azt, hogy mindig támogattak, segítettek Benneteket!

A nagy feladatra készen Antoine de Saint-Exupery gondolataival kívánok erőt, kitartást a következő napokhoz:

„Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. …Tégy leleményessé és ötletessé, … Segíts a helyes időbeosztásban! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!                                                 

Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!”

Budapest, 2021. május 1. 10 óra

    Őszinte szeretettel, sokat gondolva Rátok:                         

                                            Horváthné Vincze Judit

                                                          igazgató