Iskolánkban minden év októberében a 8/2 osztály gólyabált szervez a 7/1-es gimnazistáknak.
Hetedikeseink gólyajelmezben, békaügetésben érkeztek a rendezvényre, ahol nyolcadikosaink közösségépítő, játékos feladatokkal várták őket. A feladatokat tantárgyak szerint csoportosítva, az adott tantárgyat tanító tanárt parodizálva egy-egy nyolcadikos konferálta fel.
Fizika órán az egyik tanulónak bokszkesztyűben kellett csokival etetni társát, ami fizikai képtelenség. Matematika órán a hetedikesek fogainak számát kellett megszorozni kettővel, osztani hárommal…. Magyar órán nyelvtörőkkel foglalkoztunk. Német órán hosszú összetett német szavakat kellett kiolvasni. Angol órán egy angol játék alapján vízzel teli tálból szedtünk ki szájjal almákat. Történelem órán különböző magokat válogattunk, mint egy ősember. Rajz órán osztálycímert, énekórán osztályhimnuszt készítettünk
A büntetések is hasonlóan kreatívak voltak. Hol énekeltünk, hol ősembertáncot jártunk, hol bekötött szemmel etettük társunkat stb. A zsűri pontozással értékelt, végül úgy döntött, hogy hetedikeseink sikeresen kiállták a próbákat, a diákok is befogadják őket a gimnáziumba.
A jó hangulatú együttlét fogadalomtétellel és tánccal zárult.
Az eseményhez kapcsolódó fotógaléria ide kattintva tekinthető meg.Gólyabál
Őszi írásbeli érettségi vizsgák kezdete DÖK-KAMPÁNY
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap
Mindenszentek
Halottak napja